2024.11.28-án éjjel megjelent a Magyar Közlöny 119. száma, ami a jövő évi adótörvény változásokkal kapcsolatos szabályozást is tartalmazza. (Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény, mely innét tölthető le: https://magyarkozlony.hu/)
Jelen cikkemben kizárólag a magánszálláshely-szolgáltatási tevékenységgel (köznyelven rövidtávú lakáskiadással, Airbnb-zéssel, Booking-ozással, stb.) kapcsolatos adózási módosításokra fókuszálok, melyek az adószámos magánszemélyeket és egyéni vállalkozókat érintik.
Összefoglalva, emberi nyelven próbálom leírni, de a fenti közlöny 9.§-ában a hivatalos jogszabályok is megtalálhatók.
Az év közben többször, több csatornán keresztül benyújtott kérelmeink egy része sikeresnek bizonyult, mert végre pontosításra kerültek olyan fogalmak, amik korábban bizonytalanságot keltettek annak következtében hogy ezzel a tevékenységgel kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok nem voltak összehangolva. Ha minden kérésünket nem is sikerült elfogadtatni, mindenképp pozitívnak számít, hogy a rendelkezések összehangolása várhatóan biztonságot nyújt az adózási területen.
Ingatlanok típusa
A fizetővendéglátók tételes átalányadójával (továbbiakban: tételes átalányadó) kapcsolatban a magánszálláshely szolgáltatási tevékenységet továbbra is adószámmal rendelkező magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók folytathatják legfeljebb három ingatlanban, ahol a szobák száma legfeljebb nyolc, az ágyak száma továbbra is maximum tizenhat, viszont pontosításra és bővítésre került az, hogy ez az ingatlan milyen típusú lehet. Ezt az adózási módot eddig kizárólag lakásban és/vagy üdülőben végzett, magánszálláshely-szolgáltatásnak minősülő tevékenységre lehetett választani, de 2025.01.01-től már ilyen tevékenységnek minősül a lakás, üdülő vagy emberi tartózkodásra alkalmas gazdasági épület, illetve azok egy lehatárolt részének és hozzátartozó területének hasznosítása , így ez utóbbi ingatlan típusban folytatott tevékenységre is választható a tételes átalányadózás – természetesen az egyéb feltételeknek történő megfelelés esetén. (A „lehatárolt rész, hozzátartozó terület” lehet pl. pince, tároló, stb.)
Adófizetés mértéke
2024.12.31-ig a tételes átalányadó évi összege szobánként 38 ezer 400 forint volt. 2025.01.01-től ezen adó mértéke:
- 150 ezer forint azokon a településeken, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót,
- 38 ezer 400 forint azokon a településeken, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma nem haladta meg a 2 milliót.
A 2025. évi adófizetés megállapításához az adóhatóság a honlapján 2025. január 15-ig közzéteszi azon települések listáját, ahol a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapján a vendégéjszakák száma 2023-ban meghaladta a 2 milliót, így már januárban megállapítható a 2025. évben várható fizetési kötelezettség.
Az ezt követő években (azaz 2026-tól) a fenti adatokat az adóhatóság a következő év január 31-ig fogja közzétenni.
Fontos továbbá, hogy a lakószobának minősül a méretétől függetlenül az a lakóhelyiség, amelyben legalább egy fekhely (ágy vagy alvásra használt egyéb bútor) elhelyezhető. Az adót ingatlanonként legalább egy lakószoba után meg kell fizetni. (Megjegyzés: sajnos az „elhelyezhető” megfogalmazás nem jelenti, hogy az el is van helyezve a fekhely. Nyelvtanilag annyit jelent, hogy csupán a lehetőség van meg rá! Ezt vagy nem gondolták át vagy ténylegesen úgy szerették volna, hogy az azon helyiségekre is meg kelljen fizetni az adót, ahol a lehetőség fennáll, függetlenül attól, hogy van-e ott fekhely vagy sem.)
Az adóelőleg megfizetésének időpontja
Az adóelőleget a vonatkozó évre továbbra is a negyedévet követő hónap 12-ig kell megfizetni. Amennyiben ez a nap hétvége vagy ünnepnap, úgy a következő munkanap lesz a határidő. Ezek a dátumok a 2025. évben:
- 04.14.
- 07.14.
- 10.13.
- 01.12.
Az éves adót négy egyenlő részletben kell megfizetni, majd a 2025. évre vonatkozó, 2026.05.20-ig benyújtandó személyi jövedelemadó bevallásban bevallani. Ha minden adóelőleget kifizettünk, akkor a bevallás benyújtásakor már nem fog kelleni utólag fizetni és az adófolyószámla személyi jövedelemadót mutató részében a túlfizetésként feltüntetett adóelőlegek összhangba kerülnek az éves bevallásban feltüntetett adóval és „kiütik egymást”. (Ezért fontos, hogy ne örüljünk meg annak, ha az előlegfizetés miatt az adófolyószámlánk túlfizetést mutat, mert az a legtöbb esetben nem valós túlfizetés, hanem csupán az előlegként kötelezően megfizetett összegeket mutatja, amihez még nem tartozik bevallás, mert azt csak a következő évben nyújtjuk be utólag.)
Amennyiben a tevékenység év közben megszűnik, a megszüntetés negyedévét követő 15 napon belül kell megfizetni az adó összegét.